Avar települések
Fontos elsőként leszögezni, hogy az avarok, mint ahogy a hunok, s a honfoglaló magyarok, nem voltak nomádok. Nomádnak ugyanis azt a népet nevezzük, amelyiknél a nép egésze vándorol a megélhetésüket biztosító állatok után, vagy költözik mindig olyan helyre, ahol a természet éppen a legtöbbet tudja nekik nyújtani (ilyenek pl. a Namíbiában élő busmannok). Ehhez képest az avar népesség egy része helyben élt, és csak az állatokkal tartó pásztorok éltek nomád életet (mint egészen a XIX. század végéig az alföldi pásztorok). E tényről az ültetett, termesztett növényeken kívül, megannyi feltárt lelet tanúskodik, melyek az egykori épületekre utalnak. A Kárpát-medencében található több száz avar település között nagy lélekszámúak is akadtak, melyről pl. a Zamárdiban talált 5000 síros temető is árulkodik. Ilyen lélekszámmal – a Kárpát-medencét először (újra)egyesítő – avar nép már komoly hatással volt a Kárpát-medence, és az azt körülvevő népek életére hoszzú évszázadokon át.
Az avarok állatai
Az eurázsiai sztyeppe népeinek történelme egybeforrt a lóval, hisz az ősidők óta éltek itt lovak. Itt ült az ember először lóra, itt kapott szárnyra. A csontleletek alapján az avar lovak kb. 136 cm marmagasságú, (a ma elterjedt lovaké: 147-155 cm) rövid törzsű, zömök testalkatú állatok voltak. A lókoponyák vizsgálata alapján az avar, a magyar, és a mai mongol lovak azonos típusba tartoznak.
Az avarok szarvasmarhája nem egyezett meg a mai szürkemarhával, de leginkább ez – és a rövid szarvú ukrán marha – hasonlít rá. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a magyar szürkemarha annak a fajtának a leszármazottja, melyet a hunok hoztak be a Kárpát-medencébe, s melynek tenyésztésével, és kereskedelmével az avarok is foglalkoztak. Alacsony termetű, mintegy 125 cm marmagasságú, rövid szarvú jószágok voltak.
A bivalyt az avarok hozták be a Kárpát-medencébe, ettől az időtől jelent meg Európa más részein is. Régi zoológiai leírásokban szerepel, hogy az avarok 560-ban Dél-Olaszországba bivalyokat vittek. A bivaly még a szürkemarhánál is igénytelenebb állat, mert megeszi a kákát, a nádat, és más mocsári füveket is. Elsőrendű feladata a vontatás volt, mivel igavonó ereje 50 %-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé.
Az avarok juhainak őse, minden bizonnyal megegyezik a rackajuh ősével. Ez az arkal, az egyetlen nagy testű vadjuh, amelynek hosszú farka van és Délnyugat-Ázsiában élt, ahol a juhok háziasítása végbement. A régészeti kutatások arra mutatnak, hogy a racka a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében, de nincs adat arra, hogy melyik népcsoporttal érkezett. Annyi bizonyos, hogy szarva vízszintesen pöndörödött.
Az avarok sertéseiről szintén magyar vonatkozásban tudunk csak adatokat nyerni, hiszen ez a fajta keveredett a szalontai, illetve bakonyi disznókkal, majd ezek ismételt kereszteződéséből alakult ki a mai mangalica. Csíkos malacaik a bizonyítékok a vaddisznóval való szoros rokonságukra.
Bartosiewicz László: Állatcsontok Balatonkiliti VII-VIII. századi avar temetőjéből
Az avarok növényei
A leletek azt bizonyítják, hogy a letelepedő avarság mezőgazdálkodási szokásrendszerében a gabonatermesztés kiegészítő, illetve alárendelt szereppel bírt a nagyállattartás mellett. Ezt támasztja alá a szegényes gabona lelet.
Az avarok táplálék ellátását a kenyér búzára alapozták. Említésre méltó azonban a tönke búza maradványa, amely az ősi búzák használatának tanúbizonysága. A leletek általában a helyi cséplésre és felhasználásra utalnak. Mivel az avarság nagyállattartó népként érkezett meg a Kárpát-medencébe, felmerül annak a lehetősége is, hogy pl. az árpát nem emberi fogyasztásra, hanem takarmányozási céllal termesztették.
Egy kultúra növénytermesztési szokásairól sokat elárul a gyomflóra. A gyomleletek nagy része az őszivetésű gabonák gyomfaja. A megtalált gyomok egyharmadának nitrogénigénye az átlagnál nagyobb, így feltételezhető, hogy a gabonatermesztés helyéül szolgáló, egykori szántóföld talaja az átlagnál több tápanyagot tartalmazott. Ez pedig jó összefüggést mutat azzal, hogy a művelésbe vont területeket időszakosan legeltették, biztosítva ezzel a talajerő fenntartását, azaz trágya kijuttatását a később bevetett területekre.
A gabonatermesztés mellett a gyűjtögetett gyümölcsök és termések is szerepet kaptak a táplálkozásban, amelyet a megtermelt gabonából készített kása és kelesztett tészta, illetve kenyérfélékhez társítottak. Ez hasonlít a későbbi magyarság, és más népek népi életmódjához. A leletek alapján tudjuk, hogy ismerték és fogyasztották a szőlőt is.
Elsősorban a ruházat elkészítéséhez szükséges alapanyagnak termesztették a vadkendert, melynek erős rostjai kiválóan alkalmasak szövésre.
Gyógyító avarok
Az avar nép fiait az ázsiai puszták edzették, s váltak félelmetes harcosokká. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint azok a nagyszámú leletek, melyek tanúsága szerint a katonák még a fokos, csákány, buzogány ütötte 5(!) centis koponyalyukakat is túlélték. Ám ezek a leletek arra is utalnak, hogy az avar gyógyító táltosok igen magas fokon művelték tudományukat. A csontmaradványok mutatják, hogy a világon akkoriban két hely volt, ahol a koponyalékelések mindennapi műtétek voltak. E két hely: Peru és a Kárpát-medence. Az általános magasszintű gyógyítást, és a kor lehetőségeihez képest egészséges életkörülményeket bizonyítja az is, hogy az avarok átlagéletkora férfiaknál 38-40, nőknél 36-38 év között volt, miközben Európában ekkor az átlagéletkor 28 év volt.
Az avarok írása
Az egyre többször előkerülő avar kori rovásos leletek teljes mértékben bizonyítják, hogy az avaroknak volt írásuk. Az avar írás a kárpát-medencei írások nagy családjába tartozik, mely a steppei írások közé sorolható be. Ide tartozik – többek között – a szkíták írása, a kabarok, kazárok, onogurok, alánok, és a magyarok írása is. Azt, hogy az avar társadalomban az írás nemcsak a magasrangú emberek, vallási személyek kiváltsága volt mi sem bizonyítja jobban, hogy az értékes, és drága leleteken kívül sok rovásfeliratot találtak tűtartókon, sótartókon, és más egyszerű, nap mint nap használatos tárgyakon is. Természetesen azt kijelenteni, hogy minden avar ember tudott róni, túlzás lenne. Mindenesetre az igaz, hogy az írás ismerete az avar nép körében egyáltalán nem lehetett ritka. Az avar írás, mint ahogy a székely-magyar írás is, jobbról balra olvasandó. Nem is lehet ez másképp egy természettisztelő népnél. Az ő írásuk nem kezdődhet balról, azaz nyugatról, a sötétség felől, ahol a nap lenyugszik, hanem csakis jobbról, a világosság felől, ahol a nap kél.
A rováskutatás számunkra, magyarok számára, is fontos hiszen legkorábbi (még az 1055-ben keltezett Tihanyi apátság alapítólevelét is megelőző) nyelvemlékeink rovással készültek.
Milyen nyelven kell olvasni az avar rovást? Egyáltalán milyen nyelven beszéltek az avarok? E kérdés megválaszolása nem egyszerű, hiszen a korabeli ázsiai lovas félnomád népek között teljesen hétköznapi volt a többnyelvűség. Tény, hogy a korabeli bizánci krónikák arról tájékoztatnak minket, hogy az udvari tolmácsok az avar követekkel hun nyelven beszéltek. (Egy későbbi krónika már arról ír, hogy a magyar követekkel a tolmácsok avar nyelven beszéltek.) E tudósítások nem állhatnak messze az igazságtól, hiszen a hunok és avarok ősei Ázsiában egy közös államot működtettek sok-sok éven át, de nagyon valószínű az ezt megelőző együttélés is. A sok évszázados egymás mellett élés nemcsak a kultúrában és a vérségi kötelékben jelent közeledést, de a nyelvben is. A hosszú idő alatt feltehetően kialakulhatott egy olyan nyelv, mely az együtt élő népek között segítette a társalgást.
Fóthi Erzsébet: Egy avar népesség kontinuitásának vizsgálata
Csallány Dezső: Az avar törzsszervezet
Liska András: Adatok a korai avar temetési áldozat szokásának kérdéséhez
Némethi Mária – Klima László: Kora avar kori lovas temetkezések
Medgyesi Pál: Késo avar kori kemence Kevermes-Bakófenéken
Gallina Zsolt: Avar kori kohótelep Kaposvár-Fészerlakon (Kaposvár, 2002)
Csanád Bálint: Avar Goldsmiths' Work from the Perspective of Cultural History (angol nyelvű)
Rosner Gyula: Megjegyzések Dél-Dunántúl avarkorának kutatási kérdéseihez
Bálint Csanád: Mindenféle gondolat egy gazdag avar sír kapcsán (Tiszatáj, 1995)
Költő László: VII-VIII. századi avar temető Balatonkiliti határában
Liska András: Egy 7. századi avar temető emlékei Gyula határában
Bárdos Edith: Avar temető Kaposvár határában
Rózsa Zoltán: Avar kori teleprészlet Kardoskúton (2002)
Juhász Irén: Késő avar kori leletek Orosházáról
Bárdos Edith: Előzetes jelentés a pusztaberényi avar temető és árpád-kori telep feltárásáról
S. Perémi Ágota: A Nemesvámos-Kapsa utcai avar kori sírok (Veszprém)